Csákesz, Na ma egy kicsit visszamennék még a hajónapló előtti időszakra. Miért Thaiföld? Nos 2002-óta búvárkodom, nem igazán tudom letagadni, hogy mindig is álom célpont volt. A probléma csak az, hogy a helyi búváriparban nem igazán tud az ember hivatalosan dolgozni, Ahhoz túl sok az ember és a szezononkénti rotáció. Először 4 éve kaptam ajánlatot, hogy menjek oktatóként víz alatti operatőrnek, mondta a cég, hogy bármikor szívesen tárt karokkal vár. Ami szép is, csak ha az ember végzett már ilyen jellegű búvármunkát akkor tudja, hogy feketén ez nem olyan nagy buli, elég sok a kockázat tekintve, hogy víz alatt kell emberéletekre vigyázni, néha megmenteni.
Szóval végül nem éltem ezzel a lehetőséggel. Mert jött más. Egy echte helyi úszóiskola keresett oktatót, azonnali kezdéssel. Fel is vettem velük a kapcsolatot, tárt karokkal vártak. A probléma csak az volt, hogy nem igazán voltam biztos a dologban mivel akkoriban totálisan elvakultan szerelmes voltam egy teljesen halott dologba. Meg többek között anyagi problémái is voltak ennek a dolognak. Szóval vártam . Aztán szépen az anyagi dolgok és a fejemben levő idiotizmus is múlni látszott és mit ad isten egy évvel később még mindig meg volt a pozíció. Így felvettem újra a kapcsolatot a céggel és november közepén már kérték is, hogy akkor ha lehet nagyjából azonnal menjek. Így nagyjából két hetem volt a vízum,repjegy és egyéb dolgok intézésére amiben kedves Dominik barátom iszonyatosan sokat segített, azóta is eszem a zuzáját.
Aztán innentől kezdve jött az az időszak amikor az ember már élt külföldön egyedül tudja hogy milyen izgatottsággal és izgalmakkal jár a várakozás. Amikor minden nap azon jár az agyad, hogy vajon milyen lesz ez és ez az utca, az emberek. Folyamatosan a google-ben nézed, hogy hol fogsz lakni és hol fogsz dolgozni. Próbálsz mindent összerakni és úgy várod mint kisgyerek a távirányítós autót karácsonykor. Ja hogy ez a kisgyerek is én voltam. Na. Szóval itt nem félelemmel teli várakozásról van szó, hanem arról, hogy miután eloszlatod az esetleges gondokat és negatívumokat a fejed felől akkor szépen rájössz, hogy ha lehetne akkor akár azonnal indulnál. Aztán jön a szószerint könnyes búcsú. Ami teljesen normális és ha az ember teheti akkor meg kell adni a módját. A repülőn meg már fejben ott vagy. Abban az országban amit az elmúlt 10 évben nem keveset nézegettél,olvastál róla, tudod, hogy mire számíthatsz, tudod, hogy akarod ezt. Aztán órák kérdése és megérkezel és akkor jön a PUFF. Amikor hetekig nem is hiszed el, hogy a családod és a legjobb barátaid segítsége nélkül ez bizony nem lenne igazi, nem valósulhatott volna meg. Szóval ja. De már ott vagy, már szippantod szépen a jó kis 35 fokos, párás levegőt. Iszonyat mennyiségű felhőkarcolóval nézel farkasszemet, a pálmafa olyan mint otthon a krumpliültetvény, Tudod, hogy ez most jó, ezt szeretnéd, szeretted volna a legjobban. Na az nagyon király érzés és valahol legbelül érzi az ember fia, hogy nem tudsz elég hálás lenni azoknak az embereknek akik segítettek ebben. Persze aztán lehet huzogatni a strigulákat, hogy kinek mennyi és milyen sör guruljon vagy bármi. Szóval kb ez volt tavaly december elején. Imádtam, meg azóta is. Kókusz!