A közeljövőben Thaiföldre utazóknak ezt érdemes elolvasni,figyelembe venni mindenképpen.
A Thaiföldi turisztikai minisztérium kiadott közleményében arra szólítja fel a Thaiföldre utazó turistákat, hogy ha nem is viselik a gyász színeit(fekete-fehér) de ezen időszakban fokozottan legyenek tekintettel a helyi emberekre, kultúrára, a nyilvános helyeken való öltözékre. Nagyon komoly gondokat okozhatnak ilyen és ehhez hasonló tiszteletlenséggel. Fokozottan legyetek tekintettel a helyiekre, egy országos helyi szinten nagyon komoly veszteség, törés érte ezt a mosolygós népet.
Érdemes egy vékony lepel szerű törölközőt vagy vékonyabb anyagból készült sálat hozni, a templomok, szentélyek környékén a vállakat térdeket minden esetben eltakarni, igyekezzünk a kirívó viselteket kerülni.
A gyász időszakában a nagyobb turista attrakciók továbbra is nyitva vannak, kivétel: A királyi nagypalota és Wat Pho, ahol a szertartás zajlik.
A nagyobb koncerteket és előadásokat is lemondták a jegyek árait természetesen mindenki visszakapja a hivatalos helyszíneken.
Ezen időszak alatt, a kormány továbbra is azt kérte a szórakozóhelyektől és éjszakai bároktól, hogy az előzőleg kért egy hónapos gyászidőszakban nyitva tartásukat, programjaikat a korábban említett időszak alatt változtassák meg.
Ez kihatással lehet a tengerparti helyszínekre is. A hétvégén megrendezésre kerülő Full Moon partyt Koh Phagnan szigetén például teljesen elhalasztották. Így akik mostanában érkeznek az országba azoknak érdemes kicsit utána keresgélni, hogy milyen helyeket milyen mértékben és időtartamban érintenek a fent említettek.
Ezek a korlátozások mind az északi, déli és az ország közép régióját is érinti. Aki pedig nincsen tisztában azzal, hogy az ország kit is veszített el az igyekezzen utána olvasni az interneten, vagy ha lehetséges akkor nagyon illedelmesen kérdezősködni ezzel kapcsolatban.
A Bangkokban található tömegközlekedési lehetőségek, bankok, kórházak és egyéb kormány intézmények természetesen a megszokott kerékvágásban nyitva tartanak.
A későbbiekben a királyi palota egy része látogatható lesz, mai információk szerint.
Itt mindenki leróhatja tiszteletét, lesz egy nyitott nagy könyv ahova mindenki beírhatja a nevét tiszteletadás képen.
Az elmúlt napokban A Királyi Nagy Palota és környéke zsúfolt volt, ez így is fog maradni, sokan még éjszaka és hajnalban is kint voltak, virrasztottak,gyászoltak, lerótták tiszteletüket. Jelenleg az ország legmesszebbi pontjairól is folyamatosan érkeznek az emberek ami teljesen érthető.
Sajnálatos módon a fekete színű pólót árusítók már lecsaptak és iszonyatos árakon kínálják a pólókat, tekintve, hogy jelen pillanatban ez hiánycikk.
Természetesen megfelelő szankciókkal fogják jutalmazni az árusokat, erről már hivatalos közlemény is született.
Végzetül néhány kép, a péntek délutáni eseményekről amikor a Királyt átszállították a Siriraj kórházból a Palotába. A kijelölt útvonalat előre kiírták, így több tízezer ember ment ki, az utolsó tisztelet tételre. Volt olyan ismerősöm aki reggel 9kor már ott volt a helyszínen, bár a ceremónia délután 16:30 kor kezdődött. Azt hiszem ez is sokat elmond a dolog fontosságáról és az emberek érzéseiről.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése